perszóna

Milyen nehéz akkor írni, ha pontosan tudod, hogy sehová sem jutnak el a gondolataid. Ma végre jelentkezett a főszerkesztő, és arra kért, rövidítsem úgy a felére azt az írást, amelyet nagyon jó lenne megjelentetni. Igazán nem miattam. Pocsék munka szavanként gyomlálni a saját, baromi fontosnak hitt gondolatainkat! De mégis, fel annyira vagyok fáradt, mint az eltéblábolt napokban. Ezért is ülök még mindig a gépnél, s motyogok itt, már csak magamban. Jó lenne úgy megtanulni a blog "felöltöztetését" is, mint Korányi Tamás! És jó lenne találni egy lapot, ahová én is elhelyezhetném pár dolgomat, mint Szigeti a Kroó-interjút. Jó lenne végre összerendeződni. Erre föl a hülye fogaim pont most pottyantak ki, s vajon, itthon lesz-é a doktoruk? Igazán jó lenne kihúzni őszig a nagytatarozást. Most meg vakációzni, mondjuk, s nem öt percenként keresgélni, szól-e bárhol rólunk-értünk a harang!  Nna, ennyi önsajnálat épp elég mára, bon soir et bonne chance, mademoiselle! Ez most itt egy tiszavirág, Máté kezétől, csak nem tudom méretezni. Kár. Sőt, most el is tűnt.

Jó ideje nem írtam. Mert cserbenhagytak a gépek. Mert  mindenféle fontosnak látszó dolgot  kellett elintéznem. Mert tökéletesen hiábavalónak tűnt, amiket  elkezdtünk Mert alighanem  alkalmatlanok vagyunk a valódi szervezkedésre. Mert odabent, a Rádióban csupa kiégett, megkeseredett, de mégis kapaszkodni vágyó ember. Mert idekint sebeinket nyalogatjuk, álmodozunk, tanácstalankodunk. Alighanem vége. És ezt nagyon nehéz kimondani, de lassan muszáj. Mert a legklasszabbak is távolságtartók, miközben baromira sajnálkoznak, hogy nahát, mik nem történnek! Dehát, ugye, nem vagyuk eléggé tájékozottak ahhoz, hogy tiltakozzunk...És eléggé erős az az érzésem, hogy rendesen lefékezték a sajtót! Nehoy már tényleg tájékozódhassanak a népek! Nna, most abba is hagyom, azon gondolkodva, hogy talán becsukom ezt a sehová sem vezető blogot, és más néven újra kezdem. Talán mégis az a legjobb, ha a sajátomon. Arra hátha fölfigyel még pár ember...bár magamutogatásnak tűnhet, s azt utálnám.  

Mármint a doboztól. Biztosan velem van a baj, mert mostanság többször kapcsolom be (lásd: munkátlanná vált két karunk, becsukta ajtaját a gyár...hja, azok a régi szép dalok, ki hitte volna, hogy majd egyszer ilyen finoman aktualizálhatók lesznek). Szóval: lennének itt csatornák, ugye, célzottak, rétegre hangoltak, miegymás. Aztán hát nem mind egyforma? Ha horror, hát legyen horror! Vagy 10-en, egy időben.  Más: hol a fenében tárolták ezeket  az egy kaptafákat?  van valami second hand-lerakat, Amiben turkálnak, mint kevés fizetésű perszónák a Ruti-butikokban?  Bálabontás meg úgy az ezredfordulón volt utoljára, azóta körbe - körbe  kölcsönzik, hol itt bukkannak fel, hol ott. Egyre kopottabb, snasszabb, kicsit büdös, ale jó!  És határozottan idegesítő hangok nyafkázzák az eredetiben tán még megjárja szövegeket. Beleszaladtam valami kertépítésba, jó ötletek, meglehetős képek, assszony hadarósan, beszédhibásan, káráló hangon fölé fordít: kész horror a fülnek. Szerintem ő lehet az ügyeletes fordító, s ha már úgyis arra jár, egy honorért rámondatják. Ja, hogy kellene legalább egy szerkesztő, aki csöppet járatosabb a magyar nyelvben, és NEM mondat senkivel olyanokat, hogy "nekilát valamihez", mert az édes anyatejjel szívta magába, de legkésőbb az ált.isk. második osztályában megtanulta, hogy 2 lehetőség is kínálkozik: ad1: NEKILÁT VALAMINEK, vagy ad2: HOZZÁLÁT VALAMIHEZ!!!! Istenem, hiszen olyan egyszerű! ( Ha arra gondolok, hogy persze valamikor kezdő színésznövendékektől is elvárhattuk, hogy tudjanak javítani is egy szövegen, ne csak nyomatni, gyorsan, ami leírva áll, hát még jobban elkeseredem.) Annak idején gyakorló tanításon egy célt tűztem magam elé (minimál program volt, belátom, de ott és akkor ennyire futotta), nevezetesen: a srácok soha ne tévesszék össze a HELYSÉGET a HELYISÉGGEL. Mondtam: az első pl. Százhalombatta, a második mondjuk a klotyótok. Kicsit vihogtak, de azonnal kódolták. Nem is lettek újsütetű bemondóemberek-asszonyok, azok ugyanis képtelenek erre az egyszerű megkülönböztetésre, így lesz minden klotyóból Százhalombatta, vagy fordítva! Nna, mára ennyi, képernyő sötét, levegő hűvösödik, vissza a könyvemhez, remek, Thúry Zsuzsa írta az egészen elmúlt században, majd még mesélek róla, húgai és nővéreim.     

Jól kimaradtam pár napra az írásból is, meg a netezésből is. Merthogy cserbehagyott a gépem, vagy a  hálózat, vagy a jó ég tudja, mi. Így csak magamban fortyogtam, meg a barátaim - kollégáim hallgattam, vigasztaltam, vagy együtt dühöngtem velük. És, persze, fogadkoztunk, hogy nem hagyjuk annyiban, és keressük a módokat, hogy legalább informáljuk a közvéleményt, vagy  minek is nevezzük ...Mert hát, barátaim, már a köznél megbotlom.  Tényleg, ki figyel mindarra, ami  ma a Rádióban történik?  Kinek fog hiányozni  mindaz, amit mi tudtunk adni? Van-e élet a Rádión túl? És vajon, visszatükrözi-e a életet a Rádió? Hát, még  rendezzük csak a gondolatokat, kedveseim, tanulgassuk az írást (vissza), szoktassuk szívünket a csendhez, " nem oly nehéz"... Holnap?   

Ma van az első " munkátlan" napom. Bezárt a Rádió. Illetve kizárt magából. Nemkívánatos személy (azaz persona non grata) lettem. Sokadmagammal. Dühít, és fáj. Mégis inkább: dühít. Hogy megtehették. Hogy beletörődtünk. Mintha cserben hagytam, hagytuk volna a hallgatókat. (Ők persze, még nem is érzik igazán. Csak sejtik. Az egyik pillanatról másikra megszűnő műsorokból. A hiába keresett-várt műsorkészítők hiányából. Hát még, ha majd meghallják! Az "újat", a semmit...) Szóval talán épp ezért siettem beszerezni itthoni eszközöket az ottaniak helyébe, jó, hogy akadtak segítők. És a nagyfiam gyorsan beállította a gépemen a blog kellékeit. Hogy, ha kedvem tarja, élhessek vele. S persze, hogy egy régi, kedves műsorom címe ugrott be, a Perszóna, amiért akkor is harcolni, magyarázkodni kellett, de aztán elfogadták egykori főnökeim. Hja, akkor még valóban nagyszerű emberek irányítottak bennünket, vitaképes, abszolút szakmai tekintélyek. ( Bár, ha belegondolok, már akkor is fogyatkozóban.) Perszóna hát. És megfogadva néhai Petúr István tanácsát: Perszóna Grata. A nagyonis kívánatos személy. Női. Naná! Hiába lett azóta rossz mellékíze a szónak, lásd: gonosz perszóna, mihaszna perszóna etc. A nő, aki kedves, és okos, de nem annyira, hogy bántó fölénnyel kezeljen bárkit. A nő, aki csöpp derűvel és elnéző szeretettel viseltetik a férfi nem iránt, hiszen tudja, hogy ha nem is koronája a teremtésnek, de részese, akárcsak ő. A nő, aki nem éri be bárgyú szappanos-operás termékekkel, sem csontig reklámozott mosóporokkal. Olvasni pedig könyvet szeret, nem füzetes regényt, újságot és nem szennylapokat. Van véleménye, ki is áll érte, de nem óhajtja rátukmálni senkire. Erős, s nem erőszakos. Bájos, de nem bájolog. Van humora, ön-, és köziróniája. Hát ilyes dolgokról írogatok majd, meg a világról, a kicsiről és a nagyobbikról. Pótcselekvés? Lehet. Majd kiderül, nem igaz? És most hadd zárjam úgy, mint a műsort annak idején: Húgaim és nővéreim, ez volt ma a Perszóna. Elszánt agglegények és fölkent feministák kíméljenek. Mindenki mást szeretettel lát máskor is: soriamoria.