perszóna

Milyen nehéz akkor írni, ha pontosan tudod, hogy sehová sem jutnak el a gondolataid. Ma végre jelentkezett a főszerkesztő, és arra kért, rövidítsem úgy a felére azt az írást, amelyet nagyon jó lenne megjelentetni. Igazán nem miattam. Pocsék munka szavanként gyomlálni a saját, baromi fontosnak hitt gondolatainkat! De mégis, fel annyira vagyok fáradt, mint az eltéblábolt napokban. Ezért is ülök még mindig a gépnél, s motyogok itt, már csak magamban. Jó lenne úgy megtanulni a blog "felöltöztetését" is, mint Korányi Tamás! És jó lenne találni egy lapot, ahová én is elhelyezhetném pár dolgomat, mint Szigeti a Kroó-interjút. Jó lenne végre összerendeződni. Erre föl a hülye fogaim pont most pottyantak ki, s vajon, itthon lesz-é a doktoruk? Igazán jó lenne kihúzni őszig a nagytatarozást. Most meg vakációzni, mondjuk, s nem öt percenként keresgélni, szól-e bárhol rólunk-értünk a harang!  Nna, ennyi önsajnálat épp elég mára, bon soir et bonne chance, mademoiselle! Ez most itt egy tiszavirág, Máté kezétől, csak nem tudom méretezni. Kár. Sőt, most el is tűnt.